Munkatársaink

Asztalos György

Matematika‒fizika szakos általános iskolai tanár vagyok. 1986-óta tanítok. A budapesti Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium tanáraként eltöltött 17 év után 2017 augusztusa óta a Tanoda vezetője vagyok. Szakvizsgámat a BME „Mérés-értékelési feladatokra felkészítő pedagógus szakvizsga szakirányú továbbképzési szak” elvégzésével szereztem.

 

 

 

Tarnóczi   Mária

Nyugdíjas szociálismunkás vagyok, 27 éve vagyok ebben a szakmában. Érden a szociális alapellátást 1990-től, mint a családsegítő, gyermekjólét vezetője pályázatokkal valósítottam meg. Így a hajléktalan ellátás – férfi, női – ingyen konyha, nappali melegedő, családok átmeneti otthona létesült. Az érdi önkormányzat tanácsadójaként az egyházi kapcsolat a cigányság szociális helyzetének javítása, lakhatásuk megoldása volt a feladatom. Önkéntesként a Boldog Ceferinó Alapítvány programban cigány gyermekek tehetség gondozását végeztem. 

 

 

Horváth Éva (Vica)

Kisgyermeknevelő-gondozó végzettséggel rendelkezem. Jelenleg délelőttönként tanítok, főleg az 1-4.osztályos tanulókat, de van, hogy más korosztály is jut nekem. Délutánonként pedig segítek a házi feladat elkészítésében, valamint korrepetálok. Ezenkívül baba-mama klubot vezetek péntekenként.

 

 

 

Bitay Anna

Az Eltén végeztem magyar-néprajz szakon. Négy év minisztériumi munka után váltottam, mert úgy éreztem, hogy konkrét cselekedetekre van szükség. 2017. októberében csatlakoztam a Tanodába, ahol a magyar tárgyakat tanítom a gyerekeknek, délutánonként pedig a házi feladatok megírásában, és korrepetálásban veszek részt. Csütörtökönként a dolgozó tanítványainknak tanítom a magyar tantárgyakat.

 

 

Dabóczi Györgyi

Angol-latin szakos tanár vagyok.17 évig voltam gyesen, öt gyerekem van. 2005-20017-ig gimnáziumban tanítottam, amit nagyon szerettem. Itt a tanodában óriási élmény számomra, hogy kis csoportokban, személyesen foglalkozhatok a tanulókkal, s hogy nem csak angolt, hanem számtant, környezetet, sőt írást, olvasást is taníthatok. 

 

 

Önkénteseink

Korsós Mónika 

Építészmérnök vagyok, 3 fiúgyermek édesanyja. 1994 óta élek Érden.
A munkám mellett több dolog érdekel: szeretek sportolni, hobbim a fodrászkodás, amiben képesítést is szereztem.
Szívesen segítek másoknak, ezért jelentkeztem, hogy a Tanoda felnőttoktatásában részt vegyek önkéntesként.
Nagyon örülnék, ha a tanítványaink sikeresen vizsgáznának!

 

Kollárné Csoma Cecília (Cili)

Eredetileg vegyészmérnök voltam, majd 20 éve váltottam és angol tanár lettem, a negyedik gyerekem születése után. Jelenleg az anyósom gondozója vagyok. Tanítani mindig is szerettem, ez új kihívás….

Lászlóné Szabó Julianna (BABA néni)

Tordasról járok általában kedd délután, szívesen megteszek bármit a leckék megírattatása mellett, a matekhoz kevésbé értek, (alsós még elmegy) Kerti munkákban, takarításban, bármely másban szívesen vállalok feladatot. Szükség esetén előre egyeztetetten más napokon is, délelőtt is tudnék menni heti egy alkalommal biztosan.  KIVÉTEL: hétfő egész nap, csütörtök délután. 

Salamon Sarolta (Saci néni) 

Háromgyermekes édesanya, hitoktató vagyok. Férjemmel Tordason élünk, a gyermekeink egyetemisták és kirepültek már a családi fészekből. Hálás vagyok Hankovszky Béla atyának, hogy  elhívott önkéntes munkatársnak. Arra kért csupán,”szeressem a gyerekeket”. A helyzet az, hogy az Ő szeretetüket sem megelőzni, sem felülmúlni nem tudom. Korrepetálom és hitoktatom őket. Egy gondom van, hogy csocsóban rendszeresen kikapok még a Tőlük kapott két gól előny mellett is.😢
Mind ezek miatt: I 💘TANODA! 
 

Hajnalné Hobok Éva

Két gyermekem és egy unokám van. Mivel már nyugdíjas vagyok, és még gondolkozás és mozgásképes, ezért úgy gondoltam, ha tudok, teszek valami mást mint aktív koromban. Érdekes feladat elé állítanak a gyerekek a Tanodában. Nagyon élvezem, hogy mindig újat kell kitalálni a feladatok megértetésére (na, nem mindig sikerül). Matematikát adok elő, akad, hogy kártyával vagy dobó kockával. Előfordult, hogy főztünk is, és meg is lehetett enni.

Hamar Gabriella

Eredetileg matematikus, a hetedik gyermekem mellett végeztem el a matematika tanári képzést. Százhalombattán tanítok, többnyire gimnáziumi osztályokban, de mindig van általános iskolás osztályom is. Szerda délutánonként tudok jönni segíteni. Az a tapasztalatom, hogy ha kis csoportban dolgozhatunk, mindenki megérti a matekot. Itt a tanodában is így van.